AGNES WOODROW MÖGÖTT
(kulisszatitkok és részletek a könyvből)
Minden regényt és
novellát más ihletés indít el. Jómagam két síkon szoktam elindulni, ha ez a két
sík ráadásul együtt áll és nem csupán egyikük fogan meg az elmémben, az a
legjobb eset.
Az egyik változat, amikor valamiféle hangulat ragad magával,
amire aztán annyira sikerül beleélnem magam, hogy képes vagyok órákat időzni
benne. Rendszerint ekkor még nem tudom pontosan miről fog majd szólni a
történet, csak a hangulat fenntartása miatt vetem papírra a sorokat. Ezt azért
szeretem, mert ilyenkor még számomra is ködös a történet kimenetele, akárcsak
Agnes egykori otthona Elderberry-hole. Ilyenkor még saját magamat is
meglephetem különféle leselkedő árnyakkal, sejtelmes párbeszédekkel, mindezt a
legnyugodtabb lélekkel, lévén egy kisregény-hossznyi helyem van megfelelő
válaszokat adni az így felmerült kérdésekre. A Little Harmon valahogy így
született.
A másik sík, amikor egy ötletet megragadva kezdek írni. Ez
esetben nincs helye túl nagy kicsapongásnak, maximum a mellékszálakat illetően.
Itt minden meghatározott sorrendben történik, komoly jegyzetelés előzi meg a
munkát, persze a kidolgozás maga tartogat elég örömöt.
Az Agnes Woodrow öt halálát illetően, mely a könyvben
található novellák közül az első - és egyben a címadó történet is-, nos, ezt a
novellát illetően a hangulat kezdett dolgozni bennem. Épp úgy az erkélyen
álltam, mint a történet főhőse; Paul Mosbey, aki pár pillanat múlva szörnyű
sikolyt hall az éjszakában…
„A jó dolgok azonban hamar elmúlnak és a
kellemeset estére felváltotta valami kellemetlen. A sikoly „derült égből
villámcsapás” módjára érkezett és egész testében elborzasztotta Pault. Este
nyolc felé járhatott, eléggé borult volt az ég és sötétedett is odakinn. Az
erkélyen ácsorogva érte az iszonyat. Épp az aznapra tervezett utolsó
cigarettáját szívta és hálás szívvel gondolt az őt váró pihe-puha ágyra a
szobájában. Ezt a képet rombolta szét a levegőbe berobbanó éles, távoli, mégis
hangos sikoltás, hogy Paulnak kiesett a kezéből a koporsószeg. -Mi a…?- nyögött
fel riadtan és a hegyre kapta a tekintetét. A sikoly megismétlődött. Állatias
erejű, női sikoly volt, de olyan, mintha élve nyúznák a gazdáját.”
Én akkor, valamikor 2009 nyarán, amikor írni kezdtem a
történetet épp így merengtem a ház mögötti fenyvesre, azzal a különbséggel,
hogy én nem hallottam sikolyt. Persze valójában
nem. Képzeletemben már Agnes éles visítását hozta a szél a fülembe.
Aztán az első fejezetek után kikristályosodott, mit akarok
kihozni a történetből. Az utolsó fejezet, az utolsó beszámoló Agnes rejtélyes
haláláról…, ennek megalkotása igazi gyönyör volt. Kiraktam a kirakós darabjait,
csak úgy, mint a főhősünk- annyira tetszett a szituáció, hogy később beleírtam
a regénybe- az összes szereplőt, az összes lényeges pontot összeszedtem kis
cetliken és kissé hátborzongató zenei aláfestéssel összeraktam az igazságot.
A végeredmény ma már bárki számára elérhető.
A Little Harmon is hangulat volt. Az első olyan kisregényem,
amelyet miután félretettem félkész állapotban, másfél év után fejeztem csak be.
Véletlenül a kezembe akadt a kézirat, számos más papírra vetett ötlettel. Ahogy
beleolvastam, elfogott valami késztetés, hogy újra felvegyem a történet fonalát
és igazából csak az első pár fejezet volt kész, mégis jött az érzés, hogy ne
hagyd veszni ezt a dolgot itt a kezedben.
Mivel nem sokra emlékeztem a leírtakból, mint egy újra felnyitott ügybe
csöppent nyomozó, kezdtem kibogozni a szálakat, kijegyzetelni a szereplőket és
hasonló hangulatot teremteni az elmémben, mint amilyet másfél évvel azelőtt a
16. fejezet közepén félbehagytam.
2010-ben végül elkészült a regény, az eredményt a kezében tarthatja a
kedves Olvasó is és eldöntheti, érdemes volt-e végig vinni, eme különös történetet.
A Little Harmon könnyedebb hangvételű, mint a kötet másik
két novellája, de ez nem jelenti azt, hogy nélkülöz bármilyen bizarr,
kételyeket ébresztő, vagy épp félelmetes elemet. A rövid tartalmat már
bizonyára ismeri a kedves érdeklődő- szólok most ki a szövegből, ahogy többször
a regényben is-, így hát ugorjunk egy picit beljebb a Ltlle Harmon táblától és
ismerkedjünk meg picit közelebbről eme nem mindennapi kisváros, nem mindennapi
lakóival és a fennálló érdekes
helyzettel. Ha nem hallották volna még ugyanis- én a tejesembertől tudom, de ő
meg közvetlenül az öreg Doddtól hallotta- Garry Coplandet halva találta a
felesége az otthonukban. Bezonyám! De ez még semmi! Szegény Lara, a lánya, a
temetést követő éjjelen nekiállt kiásni édesapja sírját. Hát, hallott már
ilyet? Mi visz rá egy ilyen leányt, hogy ilyesmit cselekedjen…?
De az előbb azt ajánlottam, lépjük át az üdvözlő táblát, hát
rajta! Némi részlet a regényből:
„Ervin Milgich Little Harmonban élt,
amióta az eszét tudta és biztos források támasztják alá, hogy már annak előtte
is a kisváros határain belül tevékenykedett… ámbár akkor még pólyásan és
tudatlanul. Sok mindent megért már és sok dolognak volt szem és fül tanúja.
Ezek az esetek rendszerint úgy kezdődtek, hogy Ervin a kertet gereblyézte az
udvarán. A nagy munka közben aztán hol erre, hol arra figyelt fel, ilyenkor
aztán abbahagyta, amit csinált és kényelmes figyelőállásba helyezkedett.
Mélyről jövő, már-már ősi nyugalommal a gereblyére támaszkodott és mint aki
csak bámul, várta a történések kibontakozását. A mi esetünkben Ervin épp a két
FBI-ügynököt szemléli, ahogy azok hangosan beköszönnek Fredhez és a féleszű
Ernie-hez. Ervin ugyanis csak „féleszűnek” hívta Ernie-t, néha úgy emlegette a
jelzőt, mintha az tényleg Ernie-vel járna, afféle vezetéknévként. Nos, kedves
Olvasó, támaszkodjunk le mi is a jó öreg Ervin-nel és hallgassuk meg, miről is
folyik a diskurzus a jó öreg Ernie, Fred és a két ügynök között!”
Az
Erdei házat ugyancsak egy hangulat szülte 2012 nyarán. Ez a legfrissebb írás a
kötetben, mely egész véletlenül került bele. Míg az előző két novella esetében biztos
voltam abban, hogy elküldöm a kiadónak, az Erdei házat illetően töprengnem
kellett. Valahogy nem voltam kibékülve vele, bár magam sem tudom mért. Aztán
újraolvastam az egészet és engedtem az engem meggyőzni próbáló érvelőknek, a
novella bekerült a válogatásomba. Az
Erdei ház az írói gondolatokba nyújt betekintést, néhol a saját
gondolkodásmódom is felcsillan, egy-egy részlet akár naplószerűnek is tűnhet. A
bonyodalmak kezdetével azonban az Olvasó ismeretlen terepre téved. Bár ez nem
biztos. A terep lehet ismerős is..., ha a kedves Olvasó tapasztalt már érdekes
zajokat az otthonában, fogadott különösebbnél különösebb látogatókat egy
egyébként a civilizációtól távol eső helyen. Ha tapasztalt különös fényeket egy
teljesen üresnek hitt házban, ha érintkezett valaha egy gyermekgyilkosság
gyanúsítottjának leszármazottjával, ha már zaklatták éjjelenként kísértetek és
persze, ha már érzett valószínűtlennek dolgokat, amik körülvették. Ha még nem
történtek ilyesmik, érdemes kíváncsiságból betekinteni abba, milyen dolog is
ez. Peter Lexington barátunk- aki egyébként új regényét készül megírni az erdei
lakban- végigéli mindezt és még sok mást
is. Hogy hová vezet mindez?
Egyelőre
egy kis részlet kedvcsinálónak, ha még nem jött volna meg az a
bizonyos kedv:
„Ereiben megfagyott a vér. Tisztán hallotta,
ahogy üvegek koccantak össze a földszinten, a konyha környékén. … mint azon a
délutátnon… Szinte el is felejtette. A torkában dobogó szívvel aztán erőt vett
magán. Elindult lefelé. Remek! A pisztoly a fiókban a helyén, ő meg az
emeleten. Bár, ha esetleg tényleg kísértetekről lenne szó, úgysem menne sokra
fegyverrel. Nem is tudta mit szeretne jobban. A kísértetekhez elég világos
volt, viszont a banditák fényes nappal is leütik a jómadarakat. Pláne a
magányosan élő jómadarakat. Készülj, fel, hogy sosem fejezed be ezt a regényt,
Peter!”
Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődését, kedves Olvasó!
Ha igen, a könyv az alábbi címről megrendelhető a pc-point kiadótól:
C.D.
